loader image

GARDEN°

Étterem Budapest szívében.

Garden a mi “kis” édenkertünk, éttermünk és bárunk, szíve és lelke a Twentysix világnak, a hely, amivel először találkozol. Egyben Budapest legzöldebb kertje, ahol nincsenek évszakok, csak az igazi, mediterrán nyár, az év minden napján. Egy étterem Budapest belvárosában, ahol a természet, a gasztronómia és a tudatos lét találkozik a felelős vendéglátás filozófiájával egy nagyon zöld, botanikus kertben, közel 500-féle izgalmas növénnyel a mediterrán térségből. A letisztult alapanyagokban hiszünk, így étlapunkon a Földközi-tenger partjainak friss és sokszínű fogásai mellett. 

Várunk sok szeretettel!

NYITVATARTÁS:
Vas – Cs: 7:30-0:00
P – Szo: 7:30-0:00

A legzöldebb étterem Budapesten

A GARDEN a pompás, dús növényzettel oázissá formált belső udvar, ami még a Király utcán haladva, bekukkantva is sejtet egy kicsit.

Sejtet abból, hogy a páva farktollait idéző impozáns csillár, a pesti bérházak hangulata és a mediterrán növényzet milyen remekül megférnek egymás mellett. Nem túlzunk, hogy hosszas tervezések és munkafolyamatok mellett még minket is meglepett, hogy ennyire igéző lett az udvar. Hogy szinte égig érnek a pálmák, hogy az asztalok szinte eltörpülnek a növényzet mellett. A Twentysix lett a legzöldebb étterem Budapesten.

A Twentysix GARDEN-be lépve lelki szemeink előtt megjelenik a madridi Atocha pályaudvar, a mezzéket kóstolva Tel Aviv őszinte gasztronómiai élete, este pedig New York bárkultúrájának szilánkjaira leszünk figyelmesek.

Nem kívántuk egy-egy országra felhúzni a kínálatot, a mediterráneum nemzeti konyháinak mindegyikéből szívesen válogattunk inkább. Személyes tapasztalatunk az is, hogy együtt, közösen étkezve minden finomabb kicsit. Mikor a várva várt tányérok az asztalhoz érkeznek és ahelyett, hogy magunk elé húznánk egyet, betoljuk középre, pitát ragadunk és kezdődhet a tunkolás, új kombinációk alkotása, kedvencek kikiáltása. Tökélyre fejlesztettük a hummuszunkat, selymes és ízgazdag, de céklával is megkínáltuk, ha valaki színesebben szereti. A GARDEN konyháján izzanak a grillrácsok, mindegy, hogy padlizsán, garnéla, vagy egybensült halról van szó, mindenképp a nyár és a napfény szellemiségében főzünk. Háziasan, nem túlhúzva, figyelvén az alapanyagok valódi ízére, zamatára.

A bárélet az esti órákban kerül előtérbe, amikor már minden hummuszos tányér mellé dukál egy pohár bor, vagy koktél is. Fűszeres ginek, füstös whiskyk, mély rumok és kristálytiszta vodkák képezik a mediterrán koktélok alapjait. Egy-egy pohárban megfér a rozmaring, a narancshéj, vagy a kakukkfű és a körte is. Célunk, hogy kevert italaink is tükrözzék mindazt a természetközeli, de mégis hedonista szellemiséget, amit mi a Twentysixnek megálmodtunk.

Reggeliző Budapest belvárosában

Kezdd a napot egy őserdőben

Egy reggelizőhely Budapest közepén, finom és egészséges, mediterrán ízvilággal megcsavart kínálattal. Frissítő, oxigéndús dzsungel közepén vehetsz lendületet napi feladataidhoz.

A budapesti reggelizőhelyek közt itt találod a legzöldebb környezetet (mindig 26 fokkal), és csak nálunk ültethetsz fát egy finom reggelivel (Plant a Tree Breakfast Menu).

A minőségi reggeli különleges kávét is kíván, próbáld ki
superfood kávékülönlegességeinket, a Ghí vajjal és feketeborssal
fűszerezett illatos espressot, vagy az aranyló kurkuma lattét!

Vár a legzöldebb reggeliző Budapesten minden nap 07:30 és 12:00 között a Király utcában.

ASZTALFOGLALÁS

Asztalfoglalás csak a DISH oldalán lehetséges.

STORY OF THE
PERFECT GIFT°

Nemcsak a növényeinkkel, a természettel és a várossal élünk tökéletes harmóniában, hanem veletek is. Hisszük, hogy a közösen eltöltött perceknél nincs értékesebb – erre születtek meg ajándékkártyáink is.

Éttermünkben bármilyen összegben kiállítjuk nektek!

Plant A Tree Coctail - The coolest climate-engineering cocktail in the world

Büszkék vagyunk arra, hogy nyitásunk óta a Plant A Tree Project kiemelt partnerei vagyunk, és a gin alapú Plant A Tree koktél elkészítésével minden nap hozzátehetünk Földünk újraerdősítéséhez.

Az ötlet egy magyar csapattól származik, akik a környezettudatos gondolkozást szerették volna becsempészni a vendéglátásba és a szórakozóhelyekre világszerte. Minden egyes koktél egy névre szólóan elültetett facsemetét jelent, így népszerűsítve a globális felmelegedés elleni küzdelmet.

Kérj egy Plant A Tree koktélt a vacsorád mellé, és amíg készül a szuper zöld, frissítő gin tonikunk (rendelheted alkoholmentes változatban is), regisztrálj az iPad-en a neveddel és az e-mail címeddel, hogy a legközelebbi ültetés során elküldhessék neked a névre szóló facsemetéd fotóját.

MENU

Elérhető 7:30 és 12 óra között.

MENU °

EGGS BENEDICT

angol muffin, füstölt lazac, buggyantott tojás, hollandi mártás, snidling

4980 Ft

QUINOA KÁSA

quinoa, padlizsán, harissza, gránátalma, friss koriander, tahini, za’atar

3280 Ft

SHAKSHUKA

paradicsom, paprika, hagyma, tojás, kenyér

3680 Ft

VEGAN SHAKSHUKA

paradicsom, paprika, hagyma, tofu, vegán feta, kenyér

3680 Ft

ANGOL REGGELI

sült tojás, csirke kofta, grillezett paradicsom, gomba, pirítós, padron paprika, paradicsomos sült bab

4980 Ft

OMELETTE

farm tojás omlett, bio saláta

2680 Ft

AVOKÁDÓ TOAST

avokádó, kovászos kenyér, buggyantott tojás, goji, dukkah, snidling, koktélparadicsom

4480 Ft

CÉZÁR SALÁTA

Grana Padano, csirkemell, római saláta, retek, mandula, roppanós csicseriborsó, fekete za’atar

4780 Ft

AVOKÁDÓ CÉZÁR SALÁTA

avokádó, római saláta, retek, tahini dresszing, mandula, citrom, fekete za’atar

4780 Ft

26° PALACSINTA

puha házi írós palacsinták, áfonya, málna, házi szirup, csokiforgács

3280 Ft

ÉDES KÁSÁK

vegán angol citromkrém, kókusztej, puffasztott quinoa

vagy

karamellizált banán, datolya-karamell krém, csokoládé krém

3280 Ft

EXTRA °

Croissant

880 Ft

Vaj

200 Ft

Tojás

600 Ft

Füstölt lazac

1800 Ft

Pármai sonka

1300 Ft

Avokádó

1600 Ft

Kenyér

400 Ft

Gluténmentes baguette

680 Ft

Grana Padano sajt

1300 Ft

Gomba

700 Ft

Paprika

700 Ft

Koktélparadicsom

700 Ft

SMOOTHIE °

ZÖLD SMOOTHIE

alma, zeller, spenót, banán, mandulatej

vegetáriánus, vegán, diófélék, zeller

2180 Ft

PINK SMOOTHIE

bogyós gyümölcsök, almalé, citrus, mandulatej

vegetáriánus, vegán, diófélék

2180 Ft

PLANT A TREE °

Ültess fát velünk!

3880 Ft

Válaszd ezt a tételt és a Plant A Tree Project csapatával elültetünk neked egy névre szóló facsemetét, amiről fotót küldünk.

START YOUR DAY °

Espresso

780 Ft

Ristretto

780 Ft

Cappuccino

880 Ft

Macchiato

880 Ft

Latte Macchiato

980 Ft

Latte

980 Ft

Lungo

780 Ft

Espresso Doppio

1380 Ft

Kávéitalaink koffeinmentes változatban is rendelhetőek.

DILMAH Szálas Teák

Teaválasztékunkról kérdezze felszolgálónkat.

880 Ft

JUICES °

Alma / Ananász / Barack / Eper / Mangó / Narancs / Paradicsom

0,2l / 690 Ft

Frissen facsart narancs

0,3l / 1380 Ft

DON’T FORGET TO HYDRATE °

Szénsavas / szénsavmentes ásványvíz

0,33l / 880 Ft

0,75l / 1580 Ft

SUPER GREEN BREAKFAST°

Indítsd egészségesen a napod, és tegyél jót egy tisztább, szebb jövoért! Minden 26 Super Green Breakfast menü után elültetünk egy névre szóló facsemetetét a Plant A Tree Project csapata által, amirol a megadott email címre személyes fotót küldünk.

Válassz egy főételt, 1,5 dl frissen facsart narancslevet, 1 superfood latte-t vagy más kávéitalt, egy facsemetét és élvezd a szuper zöld reggelid 20% kedvezménnyel!

FROM 3 P.M. TO 5 P.M.

Mediterranean VIBES°

Nyitott burrata tartine, uborka, fava bab, friss zöldek

glutén, laktóz, mogyoró, dió, vegetáriánus

4380 Ft

Krémes labneh, gránátalmás padlizsán, pita

glutén, laktóz, vegetáriánus

2580 Ft

Vörös quinoa saláta, narancs dresszing, feta, taggiasca olíva

laktóz, vegetáriánus, tojás, mustár

2680 Ft

Cézár saláta, sült koktélparadicsom, roppanós csicseriborsó

laktóz, dió, tojás, szezám, mustár

4780 Ft

Krémes labneh, fekete za’atar, extra szűz olívaolaj, pita

glutén, laktóz, vegetáriánus, szezám

2380 Ft

Sajttál – piccalilli, méz, kovászos kenyér, dió

gabona, laktóz, mogyoró, dió

4280 Ft

MEZZE°

Cerignola olíva

vegetáriánus, vegán

1980 Ft

Marokkói répa, csicseriborsó hummusz, fűszeres mogyoró, pita

glutén, mogyoró, dió, zeller, vegetáriánus, zeller, szezám, mustár

2280 Ft

Hummusz, csicseriborsó, zöld zhoug, extra szűz olívaolaj, pita

glutén, vegetáriánus, vegán, szezám

2280 Ft

Bread°

PITA

glutén

480 Ft

Kenyér

glutén

580 Ft

DESSERT°

26° Sajttorta, rózsavíz dresszing, marinált eper, házi csokis süti

2280 Ft

ELÉRHETŐ 12.00-15.00 ÉS 17.00-23.00 KÖZÖTT

MEZZE°

Cerignola olíva

vegetáriánus, vegán

1980 Ft

Falafel friss fűszerekkel, tahini szósz

zeller, vegetáriánus, vegán

2280 Ft

Vöröslencse, savanyított retek, menta szósz

glutén, laktóz, vegetáriánus

2280 Ft

Sült répa, juharszirup-tahini, mangó amba, puffasztott köles, friss koriander

diófélék, mustár, vegetáriánus, vegán, szezám

2280 Ft

Hummusz, csicseriborsó, zöld zhoug, extra szűz olívaolaj, pita

glutén, vegetáriánus, vegán, szezám

2280 Ft

Egészben pirított burgonya, füstölt tzatziki, dukkha

glutén, laktóz, mogyoró, dió, zeller, vegetáriánus, szezám, mustár

2280 Ft

Marokkói répa, csicseriborsó hummusz, fűszeres mogyoró, pita

glutén, laktóz, mogyoró, dió, zeller, vegetáriánus, szezám, mustár

2280 Ft

Choose 4 for

8280 Ft

Soups°

Lencseleves, citromfű, ras el hanout zhoug

zeller, vegetáriánus, vegán

2280 Ft

Andalúz gazpacho

glutén, vegetáriánus, vegán

2280 Ft

Mains°

Csirkemell filé, petrezselyem krém, bébi római saláta, párolt répa és hagyma

laktóz

4980 Ft

Ribeye steak, sült burgonya, friss koktélparadicsom, petrezselyem chimichurri

szulfitok

13980 Ft

Serpenyős-csilis rák, paradicsom, házi kenyér

glutén, laktóz, zeller, hal, rákfélék, kagyló

6280 Ft

Hazi ricottás manti tészta, joghurt, póréhagyma, piros paprika zhoug

glutén, laktóz, tojás, vegetáriánus

4980 Ft

Fűszeres sült karfiol, gránátalma amba és tahini

glutén, mogyoró, dió, zeller, mustár, vegetáriánus, vegán

3980 Ft

Ropogós bárány phyllo, savanyított padlizsán, sumacos hagyma

glutén, mogyoró, dió, zeller, tojás

6280 Ft

Tengeri sügér, sült karalábé, grillezett tengeri spárga, répakrém, mustármag-salsa

zeller, hal, kagyló, rák, mustár

13980 Ft

Háti tagliatelle primavera, zöldekkel és Grana Padano fondüvel

glutén, laktóz, mogyoró, dió, zeller, vegetáriánus, tojás

4580 Ft

Mediterranean VIBES°

Nyitott burrata tartine, uborka, fava bab, friss zöldek

glutén, laktóz, mogyoró, dió, vegetáriánus

4380 Ft

Krémes labneh, gránátalmás padlizsán, pita

glutén, laktóz, vegetáriánus

2580 Ft

Vörös quinoa saláta, narancs dresszing, feta, taggiasca olíva

laktóz, vegetáriánus, tojás, mustár

2680 Ft

Sült csirkemáj gránátalmával, cékla humusszal

mogyoró, dió, szezám

3580 Ft

Cézár saláta, sült koktélparadicsom, roppanós csicseriborsó

laktóz, dió, tojás, szezám, mustár

4780 Ft

Krémes labneh, fekete za’atar, extra szűz olívaolaj, pita

glutén, laktóz, vegetáriánus, szezám

2380 Ft

Bread°

PITA

glutén

480 Ft

Kenyér

glutén

580 Ft

Dessert°

Csokoládé torta, mousseline krém, menta, bogyós gyümölcsök

glutén, laktóz, vegetáriánus, tojás

2280 Ft

26° sajttorta, rózsavíz dressing, marinált eper, házi csokis süti

glutén, laktóz, vegetáriánus, zselatin

2280 Ft

Kneffe narancsvízzel, joghurt semifreddo

glutén, laktóz, dió, vegetáriánus

2280 Ft

Az árak forintban értendők és az Áfa-t tartalmazzák. A számla végösszegéhez 14% szervízdíjat számolunk fel.

We accept SZÉP Cards issued by the folowing banks at the entire venue of Twentysix:

  • MKB
  • OTP
  • K&H

See you soon in Budapest’s real urban jungle!

Twentysix teljes területén elfogadjuk az alábbi Széchenyi kártyákat:

  • MKB
  • OTP
  • K&H

Várunk szeretettel a Király utca 26. szám alatt!

A legjobb felhasználói élmény érdekében ez a honlap sütiket használ. Adatkezelési szabályzat.